az egész fonákja

A héten elegem lett, egy nevetséges siralom ami ebben az országban történik.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy ország, aminek a lakossága 1989-ben elhatározta, hogy demokratikus, több pártrendszer szerint akar élni, hogyan képes elfogadni a "2/3" -ot. Az sem teljesen tiszta, hogy ugye beléptünk az Európai Unióba. Mit vártunk, hogy ez ilyen nyugdíjas klub, ahol le lehet ülni picit, beszélgetni, kirándulni, vagy valami hasonló?

Vagy érték közösség, ahol a közösség értékei, azaz anyagi javai a mienk? Simán lehet...

Ellenben, amikor én felnőttem és az EUs csatlakozás környékén bőven fiatalnak számítottam, kb. 20 körül, örültem, hogy jééé haladunk. Merthogy elég sok időt töltöttem már a hanyatló nyugaton, illetve keleten elötte és tudtam, hogy ez jó.

Aztán, ugye kisebb kitértő és küzdés után jött a Gyurcsány korszak. Azt sem értettem. Meg azt sem, hogy egy ország miniszterelnöke, akár egy saját pártrendezvényen is, hogyan képes kiálni és elmondani, amit elmondott.

Viszont működött a világ, haladtam az életben és megnősültem, mint magyar srác, elvettem egy magyar lányt és mentem vissza egy rövid időre külföldre dolgozni.

Tehát a beszéd, baromság. Ha akkor megkérdez, elmondom, 27 - 28 évesen, hogy ez politikai öngyilkosság. Ez is történt, írjuk a margóra, jogosan és logikusan.

Aztán olyan történt, amit egyáltalán nem értettem és nem kívántam. Az, hogy kinek a felbujtására és kinek az ötletére, vagy csak a kollektíva érzésére; a magyar sikeresen felgyújtotta Tádét, Mazsola is megsérült, az Erzsébet tér és a város pedig ahogy volt, úgy lett szétbaszva. Erre nincs jobb szó.

Feleségem akkor jött éppen haza vonattal, féltettem. Tényleg féltem, hogy a csőcselék Őt is megbontja, nem csak a tereket.

És legyünk őszinték, azért aki másnap látta a várost, azokat a javakat, amikez közpénzből építettünk, azt kívánta, hogy bárcsak ne gumival lőtték volna a parasztot. Dehát ez van... az az Október 23. egy alapvetően téves nap volt.

Az emberek szétbaszták a várost, a rendőrök fellépése sem volt "fair play", pláne, hogy azonosító nélkül ütöttek embereket, néha ész nélkül. Ellenben a rendőrök majd mind, vagy mind felelősségre lettek vonva.  A majmok, akik szétbaszták a várost, azok közül mind, vagy csak az a pár barom? Emlékszem egy bolondra, aki egy gumi tehénnel a botján mászkát / rohangált. Nos, Ő is egy Magyar Állampolgár, így nagybetüvel. Nem tudom a nevét, de ha jól emlékszem Ő ment a kaptárba. 

Az a nap egy igazi nemzeti baromság.

aztán 2010 óta kapkodom a fejem. Eddig azt hittem, lesz ez azért jobb is. Az emberek megértik....

Áhhh, node, erről fog szólni ez a blog. Megpróbálom bemutatni, hogy egy most 3X éves ember, aki alapvetően liberálisnak tartja magát miért rühelli a mindennapokat itt egy ilyen szép országban.